Rólam


Svercsics Tamás tüzeléstechnikai szakember

Gázkazán szerelő, Beretta és DÉG szerviz partner, műszaki felülvizsgáló

13 éve kezdtem a szakmát, lakossági és ipari kazánokra egyaránt specializálódva, azonban 5 éve túlnyomórészt már csak lakossági kazánokkal foglalkozom. Nagyon fontosnak tartom nem csak az önképzést, de a tájékoztatást is. A folyton alakuló világunkban nem csak a technológiák változnak, hanem a jogszabályok is, így a folyamatos tájékozódás, mint nekem, mint partnereimnek is, gyakorlatilag elengedhetetlen ahhoz, hogy a bajokat megelőzzük, a berendezéseinket pedig hozzá segítsük ahhoz, hogy célnak megfelelően, hatékonyan tehessék dolgukat. Ezek mellett szakmai tudásomnak mégis csak a legbiztosabb pillére az a 11 évnyi sok-sok tapasztalat, amit mind a különböző gyártmányú fűtőberendezésekkel, a gyártókkal, mind azok használóival, valamint más szakmabeli kollégákkal együttvéve gyűjtöttem össze.
A partnereimnek nyújtott szolgáltatásaim egyike a szerviz, hiba javítás. Sok helyre már csak akkor hívnak, ha a berendezésük elromlott. Azonban jó lenne, ha olyan célt tűznénk ki magunk elé, amikor is nem hibajavító, hanem hibamegelőző emberük vagyok, ami a legtöbb esetben a készülékek rendszeres, alapos, szakszerű karbantartásával érhető el.

De természetesen számíthatnak rám akkor is, ha kazáncsere, kazánvétel előtt állnak előzetes felméréssel, konzultációval, javaslatokkal, figyelembe véve a jelenleg érvényes jogszabályokat, biztonsági előírásokat, és nem utolsó sorban az Önök igényeit, lakhelyük adottságait, lehetőségeit. Ha szükséges, tudom segíteni Önöket a fűtésrendszerük más területeihez szükséges, megbízható szakemberekkel is, akikkel már gördülékeny a közös munka a megvalósítás során (pl. kéményes.).

Tagadhatatlanul Beretta hívő vagyok. Ez pedig csak is az elmúlt évek alatt felgyült tapasztalatoknak köszönhető. Beretta alkatrészeim mindig vannak, lesznek talonban, ami épp nincs, az is gyorsan beszerezhető. Megbízható berendezések, a gyártó kiszolgálása gyors, precíz. A Beretta nem fog eltűnni egyhamar a magyar piacról , szerviz és kereskedelmi hálózata széles, stabilan kiépült.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0 0